TOJÁSRÁNTOTTA A MIKRÓBÓL

Sokan ódzkodnak a mikrohullámú sütő használatától. Ha még sem érzed úgy, hogy egy a szerkezet az ördögtől származó rossz, akkor feltétlenül ki kell próbálnod ezt a mikrohullámúban készülő omlettet. Érdemes megjegyezni ezt az elkészítési módot, - így a nyaralási szezon előtt is, - mert akár útközben is pillanatok alatt elkészíthetjük vele az ebédünket vagy vacsoránkat, ugyanis sok helyen találkozhatunk már benzinkutakon, gyors éttermekben is kirakott mikrókkal. De ha egyszerűen csak nem vágyunk a tűzhely mellé, és a sütőt sem akarjuk bekapcsolni, akkor is pár perc alatt elkészíthetjük ezt a rántottát.

A liszt-, gluténmentes diétákban fogyasztható, hozzáadott cukrot nem tartalmaz!



HOZZÁVALÓK
2 egész tojás
2 ek natúr joghurt
1 csipet só, frissen őrölt tarka bors
1 késhegynyi őrölt szerecsendió
1 ek snidling
1 nagy csipet apróra vágott angolszalonna (elhagyható!)
1 nagy csipet reszelt mozzarella
1 fokhagymagerezd

ELKÉSZÍTÉS

A tojásokat a natúr joghurttal együtt villával keverjük habosra. 
Ízesítsük sóval, frissen őrölt tarka borssal, őrölt szerecsendióval és a hozzáreszelt fokhagymagerezddel. Öntsük a masszát egy kb 18 centis formába (bármely hőálló, mikrózható tálba ill. tányérba), szórjuk meg angolszalonnával, a reszelt mozzarellával, végül az apróra vágott snidlinggel. 720 Watton süssük 4 percen keresztül, majd borítsuk egy salátával kirakott tányérra.



Nincsenek megjegyzések:

Egy kis francia, egy kis magyar. Olykor pedig teljesen más! Kalandozás a konyhán innen és túl!